[tökéletes idill, nyitva az ablak, kintről semmi zaj nem szűrődik be. Fekszik a napon, és olvas, én valami tárgyat készítek épp, közben dúdolgatok. Az ablak előtti fa virágainak illatával teli a levegő, a harmónia nem is lehetne teljesebb; egyszercsak észreveszem, hogy engem néz.]
-Úgy szeretem, amikor ilyen szerelmesen nézel rám!
-Hát nem tehetek mást...olyan csodaszépen énekelsz!
-Cuki vagy szivi! Te is érzed a szinte tapintható harmóniát?
-Igen!
-Biztos azért is van, mert végre kézműveskedem! Imádok kézműveskedni. Meséltem már, hogy egy népi iparművész kiállításán, egy kis parasztházban rúgtam először anyu hasában?
-.....................
-Hm?
-Jaaaaa, hogy belülről!
-Mi???? Basszus szivi....
-Jó, bocsánat, ne haragudj! Nem értettem rendesen, kellett egy kis idő, amíg végigfuttattam, hogy biztos nem hozzá képest kívül voltál, mikor rugdostad.
-Ó dehogynem. Nekikezdtem, alighogy meg tudtam állni a lábaimon. De akkor lett igazán mókás, amikor már nagyobb lettem, és pörgőrúgással le tudtam venni a veséjét...Szivi...hogy gondolhatsz ilyen borzalmat rólam?
-Jó, hát mikor már végiggondoltam, rájöttem, hogy ezt azért még biztos nekem sem árulnád el, hogy bántalmaztad anyukádat. És akkor fejben gyorsan végigvittem az inverziót, hogy te nem kívül voltál akkor még, hanem a testén belül, és ha az anyukád hasát egy tökéletes körnek képzeljük el, akkor a sugár négyzete miatt...
-Bébi....
-...és akkor ami a körön belül nulla, az kívül végtelen lesz, és...
-De tényleg el tudod rólam képzelni, hogy anyukámat rugdaltam gyerekkoromban???
-Hááát....jelen pillanatban azt valószínűbbnek tartom,hogy az én családi ékszereimet fogod rugdosni, a nem oly távoli jövőben.
