-Cica, cicaaaaaa!

-Igen, jézusom, mi van?

-Menj oda légyszi a bejárati ajtóhoz, és hallgatózz!

-Mi? Milyen bejárati ajtóhoz?

-Hát a miénkhez!

-És hallgatózzak KIFELÉ???

-Igen, mert hallom, hogy zajlik az élet a folyosón, és képben akarok lenni, de ugyanakkor zuhanyoznom kell.

-Á értem. Megyek.

-NOS???

-Ja semmi, csak valaki vidéken akar házat venni. Szerintem a magas elegáns pasi a negyedikről.

-Hm. Oké, köszönöm az infót!

-Nincsmit, a jövőben is számíthatsz rám, ha éppen nem áll módodban hallgatózni. Leszek én a füled bármikor.

-Imádlak! Mondjuk...

-Igen?

-Az kissé frusztrál, hogy nem sikerült múltkor kiderítenem, hogy az a csaj vele a lánya volt, vagy a szeretője...

-Ó. És így most nem tudod, hogy milyen álláspontra helyezkedj?

-Hát sőt, azt se, hogy kell -e egyáltalán álláspontot kialakítanom.

-Ó.

-Kár, hogy nem hordhatunk olyan altatólövedékes puskát, mint az állatorvosok.

-MI?

-Hát tudod, csak puff puff, aztán bepakoljuk őket a pincébe, kifaggatjuk, aztán kapnak felejtőgyógyszert, felvisszük őket a lakásba, és semmire nem fognak emlékezni...Ellenben nekünk a birtokunkban lesz a TUDÁS!

-Ohh. És ezt mennyire tartod etikátlannak, egy egytől tízes skálán?

-Ezt majd a tudósok vagy a filozófusok eldöntik, valamikor a távoli jövőben. Viszont én addig nem  halok meg a kíváncsiságtól.

-Hát ööö...

-Jó, nyugi baba. Ez sosem fog megvalósulni. A te derekaddal meg az én hátammal az életben fel nem vinnénk őket a pincéből a negyedikre.