[megbeszéltük,hogy lemegyünk a partra, éppen öltözik át. egy szál semmiben áll az ágy mellett, fél lábon, a másikra húzza az úszógatyát, közben az ágyon heverő újságot olvassa]

-Hát szivi, te aztán egy pillanatot sem hagysz ki, ha olvasni lehet.

-[még mindig olvas] Igen. Nem. Mert múltkor mondták, hogy egy percet sem szabad kihagyni. Olvasni kell.

-Hol mondták?

-Hát olvastam. Az olvasásról.

-De cuki vagy, hát mindjárt megzabállak!!!! Mondjuk te otthon sem tétlenkedsz, mikor hazajössz a munkából, és már letetted a bringát a pincében, miközben feljössz a másodikra a lépcsőn is olvasni szoktál...Én meg mindig rettegek,hogy egyszer orra esel...De azért közben ez egy nagyon jó dolog...Vedd már fel azt a gatyát...

-Hát ez már megtörtént.

-Nem, még mindig csak a térdedig sikerült felhúzni.

-Nem az,hanem hogy orraestem. Mert mentem az utcán, olyan 10 éves lehettem, és közben olvastam. És egy nagyfiú kigáncsolt!!! És elestem.

-A kis szemétláda...És mi lett azután?

-Hát, felálltam, elindultam, és olvastam tovább. 

-Megzabállak...

-És cica...

-Igen?

-Ha ebből blogposztot írsz, azt is írd ki légyszives, hogy Arthur C. Clarke-tól A város és a csillagok a kedvenc könyvem.

-Meglesz, bébi. 

<3 <3 <3